Nem túl gyakori, hogy egy városháza pincéjét vendéglővé alakítják. Az még ritkább, hogy sörözővé, még pedig olyan sörözővé, ahol helyben főzik a “seritalt”. És ha már helyben főzik, és ha már meglehetősen nagy a hely, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy az étterem és a söröző mellé még mással is kiszolgálják az érkezőt.
Nos, Szolnokon a városháza pincéjét hangulatos sörözővé alakították. Eleinte egyszerűnek tűnt a feladat, de ahogy az építők haladtak a föltárással, úgy vált egyre nehezebbé, bonyolultabbá a jókora pince falának, padlójának szigetelése, a szellőztetés kialakítása, némely falak megerősítése és így tovább. Meg kellett oldani azt is, hogy az utca, vagyis a Kossuth tér felől lehessen lejutni az épület alá az étterembe, azt is, hogy ezt a mozgássérültek is megtehessék, vízelvezetőket, csatornákat kellett áthelyezni. A sörfőző hatalmas rézüstjeit még csak nem is Szolnokon készítették, de úgy, hogy annak a pincében rendelkezésre álló szűk nyílásokon is be kellett férnie. Végül minden rendben elkészült, így azután nincs akadálya annak, hogy pénteken délután Szalay Ferenc polgármester és Bene Ildikó országgyűlési képviselő a hivatalos – zártkörű – megnyitón átadja a vendéglő-sörfőzdét, ahol egyben múzeum, a sörkészítés különféle korokban használt eszközei, az ital készítésének történeti bemutatása is várja a kiváló nedű, meg a nívós konyha mellett a látogatókat.
A nagyközönség számára a Söráriumban szombattól működik a sörfőző, a vendéglő, ahogy ezután mindennap fogadják majd a városból és a remények szerint távolabbi vidékekről is érkező vendégeket.
forrás: iszolnok.hu