2016. október 26. – MNVH Hírlevél letöltése (pdf)
Tisztelt Partnerünk!
Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi októberi hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, közérdekű információkról.
2016. október 24. – Az MNVH központi hírlevele 4. szám (pdf)
Kedves Olvasónk!
Mint ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is elkötelezett a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat a vidéki értékek és a vidék bemutatása mellett. Mindezt jól példázza az is, hogy kollégáink október hónapban tovább járták a megyéket, hogy minél több mintaprojektet kutassanak fel, ismerjenek meg és dokumentáljanak, hogy azokat Önnek is bemutathassuk. Ezen kívül Hálózatunk képviselteti magát a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) Védjegy Bíráló Bizottságának munkájában is. A HÍR pályázat célja, hogy a védjegy elnyerésével növelje a hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ismertségét. A cím birtokosa egyben jó reklámja saját térségnek is, hiszen ezen keresztül nem csak termékét, hanem a térség ízeit, hagyományait is be tudja mutatni. E havi hírlevelünkben szeretnénk bemutatni Önöknek a bizottság munkáját, szemezgetünk területi felelős kollégáink októberi tevékenységeiből, valamint beszámolunk a Vidékfejlesztési Program legfontosabb aktualitásairól. És természetesen nem maradhat el a legkiválóbb októberi rendezvények mustrája sem! Hírlevelünkhöz jó böngészést és kellemes időtöltést kívánunk! Üdvözlettel, az MNVH csapata
Hírlevelünkhöz jó böngészést kívánunk!
Üdvözlettel, az MNVH csapata