Az ünnepség kezdetén az ovisok énekelték el Bródy János, „Mit tehetnék érted” c. dalát, majd Terjéki Tünde polgármester üdvözölte a jelenlévőket. Emléklapokat adott át a kiállítás létrehozásában legtöbbet dolgozó személyeknek. Külön megköszönte az ötletet adó és a megvalósítást irányító Szöllősiné Kiss Katalin munkáját.
Az iparosak nevében Kukléta Árpád mondott köszönetet a főszervezőnek. Dénes Lászlóné Korik Erzsébet elszármazott jákóhalmi tanárnő az iparosság történetét idézte fel, majd az MTVA archívumából hangzott el összeállítás 1970-ből és 1983-ból, ahol régi iparosaink szólaltak meg.
A kiállítást Pócs János országgyűlési képviselő nyitotta meg.
/forrás: Bencsik Ferenc/
Kedves Hölgyeim! Kedves Uraim!
Örömmel adtuk át tegnap az Öreg Iskola épületegyüttesének első 2 tantermében az asztalos és cipész mesterséget bemutató állandó kiállítást.
A csodálatos 2 mesterséget bemutató állandó kiállítás látogatható szerda, szombat és vasárnap. 9-12 14-17-óráig.
A kiállításon 1.075 eszköz és tárgy, valamint 148 dokumentum tekinthető meg.
A látogatók közel 900 fő asztalos, cipész, csizmadia és cipőfelsőrész készítő nevét tartalmazó tablót is láthatnak. Ez a rengeteg név is igazolja, hogy érdemes és szükséges volt a kiállítás megvalósítása, az adatok gyűjtése, mentése. (Aki szeretne bepillantást nyerni az eddig összegyűjtött adatokba, illetve nem jutott példány a több oldalas névsorból a megnyitó napján, kérem, jelezze és a megadott e-mail címre elküldöm majd).
Továbbra is kérem a segítségüket az adatok pontosítására, hogy a két híres szakma művelőiről még többet tudjunk és tudjanak a kiállításra idelátogatók.
Az adatok eljuttatását 2016. december 31-ig várom.
Terveink szerint 2017. július 30-ára megújulnak a kiállítás tablói a teljes névsorral és a pontos adatokkal, és hű képet adnak majd, az Önök segítségével a Jászjákóhalma hírnevét öregbítő csodás emberekről.
Köszönöm a sok támogató és őszinte szavakat, a segítséget és a megértést!
Jászjákóhalma, 2016. július 31.
Őszinte tisztelettel: Szöllősiné Kiss Katalin