Helyi finomságokkal telt meg a Túri Kamra

Egyre nagyobb igény jelentkezik az egészséges, biztonságos termékekre, Mezőtúr térsége pedig bővelkedik helyi termelőkben. Ezért is nyitotta meg polcait a Túri Kamra.

MEZŐTÚR | A Túri piacnak már nagy hagyománya van. Ez a heti vásár a helyi termelők, kézművesek összefogásaként jött létre évekkel ezelőtt. Mivel azonban vásár ritkán van, érdeklődő pedig akár mindennap lenne, nemrégiben megnyílt a Túri Kamra is. Húsfélék és tejtermékek éppúgy kaphatóak itt, mint kerámiák és egyéb kézzel készült remekek. A vásárlók így ugyanis biztosak lehetnek benne, hogy igazán magyar, természetes anyagokból készült termékeket kapnak a pénzükért

Szakemberek fogják össze a helyi termék-előállítókat, valamint a Nagykunsági Ízek és Termékek védjegyrendszer bevezetésével közös megjelenést, egységes arculatot biztosítanak számukra. A kezdeményezés ráadásul fokozza a helyi gazdaság erősödését, a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolatot, bizalmat.

Csala Mihály és felesége Marika sajtkészítőként elsők között csatlakoztak az új kezdeményezéshez.Csala Mihály és felesége Marika sajtkészítőként elsők között csatlakoztak az új kezdeményezéshez.
Marika egykor bolti eladó volt. Manapság is árulja a portékát, ám ma már a saját kezűleg készített finomságokat – a tej mellett elsősorban tejfölt, túrót, ízesített sajtokat – kínál. Férjére pedig az állatok etetése, almozása, fejése hárul.

Általában hajnali négy körül kelünk, öt óra mire kimegyünk etetni, almozni, a reggeli fejés után pedig már jöhetnek is a vásárlók a tejért – sorolja Marika.

Az előírások szerint a friss tejet csak két órán belül lehet felhasználni, így ami marad, azt a nap folyamán feldolgozzuk. Jórészt túró, tejföl, vagy éppen vajkrém lesz belőle, illetve egyre többféle sajtot készítek, hiszen nagy rá az igény. A férjem dolga pedig a takarmány és az alom.

Már a szüleinktől is azt láttuk mind a ketten, hogy állatokat nevelnek, földet művelnek, egyikünktől sem állt tehát messze a gazdálkodás – idézi fel a múltat a házaspár.

Mindig is voltak állataink, ám csak a rendszerváltást követően, amikor minden egyre bizonytalanabbá vált, kezdtünk komolyabban foglalkozni ezzel. Előbb disznókkal kezdtük, a húsnak azonban egyre kevésbé volt ára, így nem érte meg tartani őket. Végül túladtunk rajtuk, és a párom felvetette az ötletet, hogy esetleg vehetnénk teheneket. Apránként fejlesztettük fel az állományt az évek során, s ma már őstermelőként foglalkozunk tejtermékekkel.

A termékek egy részét már háztól elviszik reggel-este, a többin pedig hol vásárokon adnak túl, hol a Túri Kamra polcaira kerülnek.

Igazán jó kezdeményezésnek tartom ezt a kis üzletet, hiszen itt egy helyen meg lehet találni sokféle termelő portékáját – magyarázza Marika.

A vásárlónak kényelmes, nekünk pedig kitűnő lehetőség. Ráadásul, aki ide betér, teljesen biztos lehet benne, hogy valóban minőségi, kézzel készült, egészséges terméket talál.

Keresett a medvehagymás, a borsos és a paprikás sajt is.

Marika folyamatosan kutatja az újabb és újabb sajtkészítési praktikákat, és persze a vásárlók is állnak elő igényekkel. Így népszerű a paprikás, borsos füstölt sajt, illetve a medvehagymás is. Az utóbbi időben keresettek a füstölt sajtok, emellett a kis kockára vágott, olajban pácolt finomságokat is sokan vásárolják. Sőt díjakat is nyertek már a termékeikkel.

forrás: Új Néplap 2018. 09. 25. – Szilvási Zsuzsa
fotó: Mészáros János

fejkép: turikamra.hu